2014. július 16., szerda

Hakuouki


Hakuouki

Év: 2010
Hossz: 12 rész
Műfaj: akció, bishounen, dráma, misztikus, shoujo, szamurájos, történelmi, tragédia 

Tegnap kezdtem el nézni, és ma fejeztem be, ami nálam annyit tesz, hogy ez egy remek mű! :D
Végre találtam egy olyan animét, ami nem csöpög a romantikától, hanem van benne harc, vér, küzdelem, minden, amit szeretek.:33

A történet a régi időkben játszódik. (Ha jól emlékszem, a XIX. században. ><)


A történet főhőse Yukimura Chizuru, aki fiúnak álcázza magát, s apja keresésére indul, mivel megszakadt vele a kapcsolata. Edo-ból Kyotóba megy, hogy ráleljen apjára, ám ekkor roushiba ütközik, akik megtámadják. Ekkor a Shinsengumi tagjai megmentik őt. Először meg akarják ölni, de az egyik tag azt javasolja, vigyék haza, faggassák ki, majd utána döntsenek sorsáról. Ekkor számtalan dologra fény derül: kis is valójában Chizuru, mi volt az apja, milyen gyógyszer fejlesztett ki. 
Úgy döntenek, életben hagyják a lányt, ugyanis nekik is céljuk megtalálni az apját. Így hát védelmükbe veszik.
Betekinthetünk Japán történelmébe, rengeteg harcot láthatunk. (meg persze jó pasikat.:3)
Nekem személy szerint nagyin tetszett, már alig várom, hogy elkezdjem a második évadot! *-*

Történet: nagyon megragadott, bár pár helyen nem voltam képbe a dolgokkal, de azért a fordító kommentárjai sokat segítettek. :) Nem mindennapi, van benne bajtársiasság, bátorság, harc, minden, ami az én kedvencem. *-* 10/10.
Grafika: le voltam nyűgözve. Teljesen átadta annak a régi kornak a "hatását." Valahogy mintha egy régi filmet néztem volna, de mégsem találtam hibát a grafikában. Minden szereplő alaposan ki van dolgozva, a harcok nem két villanásból állnak, a hátterek pedig nagyon szépek. Sokszor azt sem tudtam, mit nézzek: a feliratot, vagy a grafikára összpontosítsak.:'D 10/10






2014. július 14., hétfő

Guilty Crown


Guilty Crown

Év: 2011
Hossz: 22 rész
Műfaj: akció, fantasy, mecha, sci-fi, shounen

Hát ...őőő... igen. Guilty Crown. Az anime, amiben az elején minden szereplőt szeretsz, utána majdnem mindet megutálsz. 
Egy olyan világban vagyunk, ahol egy Apokalipszis nevű vírusban szenvednek és halnak meg az emberek, mindezt az Elveszett Karácsonynak köszönhetik, ami 10 éve történt. Azóta a nap óta Japán teljesen megváltozott.
A történet Ouma Shu-ról szól, aki egy átlagos középiskolás diák egészen addig, amíg Inori, az Egoist énekese és a Sírásók tagja meg nem találja a fiú rejtekhelyét. A lány elviszik, a fiú nem tesz semmit, hogy megmentse. Ám egy kis robotka egy feladatot ruház Shu-ra: egy szert kell eljuttatni Gai-hoz, a Sírásók fejéhez. Minden szép és jó, oda is talál a fiú, ám egy véletlen során a szer Shu testébe kerül, így a fiú képes Void-okat kihúzni az emberekből. A Voidok azok a tárgyak, amik az ember lelkét formázzák meg. Ez természetesen emberenként más, mindegyiket más-más célokra lehet használni. Nem utolsó sorban majdnem mind tökéletes fegyver is.
Hatalmas fordulatok vannak benne, mikor a néző már azt hiszi, ennél nem lehet rosszabb, minden felborul. 
Konkrétan megutáltam Shu-t. Az első résznél sem szerettem. Nyafogós, szótlan, sírós fiú volt, aki szinte semmire sem volt képes. Majd átváltozott egy zsarnokká, képes volt saját barátait feláldozni, etc... Talán a végére kicsit, nagyon kicsit megszerettem. Telán.:'D De ez csak az én véleményem.
Nekem személy szerint Gai volt a favourit. :D

Történet: 9/10: nem mindennapi történet, tetszett.:)
Grafika: 10/10: semmi hibát nem találtam benne. Lenyűgöző volt! :)







Itazura na kiss



Itazura na kiss
Év: 2008


Hossz: 25 rész
Műfaj: dráma, iskolai élet, romantikus, shoujo, vígjáték



Történetünk Aihara Kotoko-ról szól, aki sajnos s leggyengébbek osztályában kötött ki. Mivel ez az iskola a tanulmányi eredmények szerint sorolja osztályokba a tanulókat.
Kotoko nagy pechére az iskola, sőt talán egész Japán legjobb tanulójába szeret bele, Naoki Irie-be. Mikor a lány összeszedi minden bátorságát, hogy szerelmet valljon, a fiú hidegen visszautasítja az egész iskola előtt.
Mivel Kotoko élete nagyjából a balszerencsékről szól, az újonnan épített házuk összedől, í kénytelenek az apja egyik barátjánál meghúzniuk magukat. Na és vajon ki lehet ez a barát? Hát nem más, mint Naoki Irie apukája. Hát nem véletlen?:D
Szóval így kezdődik a történet. Naoki és Kotoko egy házban... vajon mi lesz a vége?:3



Történet: 7/10: Alapjában véve a történet nagyon aranyos, bár néhol nem nagyon tudtam követni, mivel az évek csak úgy ugráltak össze meg vissza, sok új szereplő van benne, de persze a régiek is megmaradnak.  

Grafika: 7/10. Lehetett volna jobb is. Nekem személy szerint nem tetszettek a hajak. meg a háttereket is jobban kidolgozhatták volna. Bár ha a mangát vesszük alapnak, csodálom, hogy egy ilyen művet létre tudtak hozni. :)







  

2014. július 2., szerda

2. Hasonlóságok: Akatsuki Kojou



Nézzük csak...
Akatsuki Kojou. Már a neve is. Persze tudom, hogy nagyon sok szereplőnek van azonos neve.. De nekem akaratlanul is mindig a Naruto-ból ismert Akatsuki-k jutottak az eszembe.:D

Nézzük meg a múltját. Kosarazott.... És az a kék haj. Nem ismerős? :D Mert nekem igen:
Kuroko Tetsuya. ;)
Kuroko: 

 Kojou: 



Egyéb szereplők?
Sayaka az Another-ből hasonlít Akazawa Izumi-ra. Nem csak külsőleg, hanem személyiség szerint is.
Izumi: 
Sayaka: 
Natsuki-ról mindig minden részben a Rozen Maiden jutott eszembe. Talán mert olyan típusú ruha volt rajta mindig.:o
Nekem az egész grafikája annyira hasonlított a Boku wa Tomodachi ga Sukunai-éhoz. :o Nem tudom miért. :(

Tudjátok mit tudtam még meg?:3
A karakterdesing Keichii Sano munkája volt, aki a Toaru Majutsu no Index II animációs rendezője is volt. ;)
És még valami:
A látványtervezője ugyan az, mint a Deadman Wonderland-é is, Michie Watanabe. :)



Jobb vagyok, mint egy FBI-os. Muhahaha.  ~.~