2014. június 30., hétfő

Zero no Tsukaima


Zero no Tsukaima:
Év: 2006
Hossz: 13 rész
Műfaj: akció, ecchi, fantasy, iskolai élet, kaland, romantikus, seinen, vígjáték

Hogy álltam neki ennek az animének? Nézzük csak... minden második AMV-ben benne volt. És konkrétan a hajamat tépkedtem már tőle. És így elkezdtem...
Első rész: totális agyf*sz (elnézésüket kérem a csúnya szó használata miatt, kicsillagoztam.) Nekem teljesen leamortizálódott az agyam. Komolyan. Ültem, és gondolkodtam, hogy ki az az ép elméjű ember, akinek ilyen kipattant a fejéből? És én miért nem kezdtem még neki ennek az animének?
Létezik egy világ, amiben két hold van. Akaratlanul is azon gondolkodtam, hogy vajon miért kék és rózsaszín? Talán mert Saito haja kék, Louise-nak meg rózsaszín?:D Na mindegy.
Tristein városában áll egy iskola, ahova nemesek járnak. Tudni kell, hogy azokat nevezzük nemesnek, akik varázserővel vannak megáldva.
Louise egy szép kis becenevet vívott ki magának: Nulla-Louise. Mivel tehetségtelen varázsló, sokat gúnyolják. S vajon miért lett nevetség tárgya a bizalmas-idézéskor? Mert egy közembert idézett meg. Saito ekkor kerül a képbe. Különös kapcsolat épül ki köztük. Louise szinte kutyaként bánik a fiúval, akinek persze ez az egész mind furcsa és szokatlan eleinte.
De mi is lesz velük? Hatalmas csattanó a vége ennek az aranyos kis történetnek. :)

Történet: 9/10
Grafika: 8/10.

Kapcsolódó művek:
Zero no Tsukaima: Knight of the Two Moons, 2007, 12 rész.
Zero no Tsukaima: Princess no Rondo Picture Drama, 2007-2008, 7 rész.
Zero no Tsukaima: Princess no Rondo Special, 2008, 1 rész
Zero no Tsukaima: Princess no Rondo, 2008, 12 rész
Zero no Tsukaima F, 2012, 12 rész.












Vampire Knight


Vampire Knight:
Év: 2008
Hossz: 13 rész
Műfaj: bishounen, akció, dráma, iskolai élet, romantikus, shoujo, vígjáték

Egy szó: vámpírok. Akiket nem szeretek...
Nagy kínszenvedések árán, de végignéztem az első évadot. És hát sajnos azt kell mondanom, hogy nem fogott meg. Valahogy ez a vámpíros téma nem az én műfajom.
Történetünk főhőse Yuki Cross, akit gyermekkorában megvédett egy vámpír: Kuran Kaname. Később a Cross Akadémia igazgatója örökbe fogadja Yukit.
Itt feltűnik Zero is, aki szintén vámpír, és hát.. itt kezdődnek a bonyodalmak.:D Vajon Yuki kit választ?:D

Történet: 5/10: nekem nagyon sablonosnak tűnt... olyan tipikus "a halandó lány is vámpír lesz" történet. :(
Grafika: 8/10: az tetszett. :)

Kapcsolódó művek:
Vampire Knight Guilty, 13 rész, 2013.
Vampire Knight Special: Portrait of Passionate Love, 1 rész, 2008.
Vampire Knight, 2005-2013, 19 kötet.






Uta no Prince-sama Maji Love 1000%


Uta-no Prince-sama
Év: 2011 
Hossz: 13 rész
Műfaj: bishounen, iskolai élet, romantikus, shoujo, vígjáték, zenés.

Mi az első dolog, ami eszembe jut róla? A jóóóó pasik.:3 Komolyan hajlandó voltam végignézni, hogy 6 ilyen fiú beleszeret egy lányba. Mikor kb. a szerelmi életem a romokban.. najó, nincs is olyanom..:'D
Komolyan elgondolkoztam, hogy kit is választanék a csajszi helyébe..:3
A történet egy iskola körül forog: olyan iskola, ahol sztárokat és dalszövegírókat faragnak az emberekből. Vajon miféle iskola is ez? És mi van akkor, ha 6 fiú egy dalszövegírót akar magának? Nincs más választás: egy csapattá kell válniuk kisebb nagyobb sikerrel.:D
Minden karakter kap egy-egy részt a történet elején, mindegyik karakter be lesz mutatva. Nagyon összhangban van a történet és a zenék, ugyanis nincs olyan rész, amiben ne énekelne valaki...
Nagyon irritáló volt, hogy Haruka drága szeme sárga volt. Komolyan mindenhol sárga foltokat láttam utána ~
Minden egyes fiúnak megvan a maga személyisége, ami miatt nem tudod abbahagyni. Nem tetszett annyira ez az anime, de egyszerűen nem tudtam úgy abbahagyni, hogy ne jussak a végére. De mikor az első évad végére értem, és szinte minden fiúka ilyeneket mondott:
- Szere..tem a zenéd... Imád..om ahogy zenélsz, stb... legszívesebben kidobtam volna a tabletemet az ablakon vagy kettétörtem volna (ami egyébként majdnem megtörtént. :'D)
A második évadot nem tudom megnézni. Egyszerűen nem visz rá a lélek..~~

Történet: nem mindennapi, de nem is a legjobb.. 8/10.
Grafika: 10/10.

Kapcsolódó művek:
Uta no Prince-sama: Maji Love 2000%, 13 rész, 2013.
Uta no Prince-sama: Maji Love 2000% Special, 1 rész, 2013.
Uta no Prince-sama: Maji Love 3, 2015-?
Uta no Prince-sama, 2 kötet, 2009-2012.





Toradora


Toradora:
Év: 2008-2009
Hossza: 25 rész
Műfaj: iskolai élet, slice of life, romantikus, vígjáték

Imádom. Egyszerűen imádom! Már az első résznél beleszerettem. :D

Főszereplőnk Ryuuji Takasu. Most kezdi második évét a középiskolában. Anyjával él, aki nem egy háziasszony. A fiú vezeti a háztartást, és hát nagyon jó benne, na.:D Nincs túl sok barátja, ugyanis akarata ellenére nagyon rémisztő tekintete van. De belül egy igazán kedves fiú. :)
Történetükben felbukkant Taiga Aisaka is, aki aranyos, pici külseje ellenére egy agresszív törpe. Mindenki tigrisnek hívja, ugyanis nem fél akár fiúkkal verekedésbe kezdeni. De mi van akkor, ha összeeresztjük Taiga-t és Ryuuji-t? Történetesen pont a másik legjobb barátjába szeretnek bele, így kialakul közöttük egy "segítsük egymást a szerelmünk érdekében" kapcsolat. De vajon ilyen könnyen fog ez menni? Rengeteget nevettem a vitáikon, azon, mit szerencsétlenkednek, és kb. idegösszeroppanást kaptam addigra, mire beismerték maguknak, hogy egymásba szerettek.

Történet: 10/10
Grafika: 8/10: néhol kidolgozatlan. 

Kapcsolódó művek:
Toradora! Special: The True Meaning of Bentou, 1 rész, 2011.
Toradora!: SOS!, special, 4 rész, 2009.
Toradora manga, 2007-?







Tonari no Kaibutsu-kun



Tonari no Kaibutsu-kun
Év: 2012
Hossz: 13 rész
Műfaj: dráma, iskolai élet, romantikus, shoujo, slice of life, vígjáték

Főszereplőnk egy olyan lány, aki folyton tanul. Egész élete a magolásból áll. Ő lenne Mizutani Shizuku. Ám egy nap nem mindennapi feladatot bíz rá az osztályfőnök: hozza vissza az iskolába az osztály kemény magját, Yoshida Haru-t. Duzzogva áll neki eme feladatnak. Ekkor még nem tudja, mi lesz a vége. 
Haru egy olyan fiú, aki kb. úgy néz ki, mint valami bandita tagja: verekedik, ám olyan gyerekes, hogy néha már fáj. A semmiből képes hibátlan dolgozatokat írni, csak az órákra nem hajlandó beülni.
Minél többet vannak együtt, annál jobban kezdik megérteni egymást: egyikük sem az a barátkozós típus. Haru idiótaságával, Shizuku brutális őszinteségével üldözi maga mellől az embereket.
Igazi se veled-, se nélküled kapcsolat alakul ki közöttük, ám sokszor már a hajamat tépve néztem, hogy mit össze nem szenvednek. :D

Grafika: 8/10
Történet: 8/10

Kapcsolódó művek:
Tonari no Kaibutsu-kun OVA, 2013, 1 rész.
Tonari no Kaibutsu-kun, 2008-2013, 12 kötet.






Tasogare Otome x Amnesia

Tasogare Otome x Amnesia
Év: 2012
Hossz: 12 rész
Műfaj: fantasy, iskolai élet, misztikus, romantikus, shounen, vígjáték

Hiszel a szellemekben? Nem? Gondolt ezt át még egyszer... *ördögi kacaj*
Ebben az animében megismerkedhetünk egy iskolával, és annak egy igen különös klubjával, a Paranormális Megfigyelések klubbal. Te mit tennél, ha nálatok is lenne ilyen klub? Belépnél? Kinevetnéd? Vagy esetleg... elkerülnéd még a tagokat is?
És mi van, ha Te látnád a szellemet? Aki az iskolába kísért? A lányt, akinek sötét múltja az iskolához vezethető vissza...?
A klubban 3 tag van: Niiya Teiichi, Okonogi Momoe, és Kanoe Kirie. Na meg az alapító, Yuuko, aki egy szellem. Pletykák teringenek egy 60 évvel ezelőtt történt esetről, minek fő tárgya a klub alapítója. Mivel nem emlékszik múltjára, ki akarja deríteni, hogyan és miért halt meg... Ám ez nehéz, ha alig van nyom, amin elindulhatnának. És vajon megéri kideríteni? Megéri felfedni azt a dolgot, ami ide köti ehhez a világhoz? Mert ha az kiderül...nincs tovább. Ez még a történet elején nem is fontos. De ahogy jobban megismeri egymást Yuuko és Miiya, mindent másként fognak látni...


Grafika: 10/10: nagyon tetszett *-*
Történet: 10/10: minden volt benne: volt, hogy majdnem meghaltam, úgy megijedtem, volt, hogy könnyen folyt a nevetéstől, és volt, mikor szétbőgtem a fejem. Pont ezek miatt szeretem.:D

Kapcsolódó művek:
Tasogare Otome x Amnesia, manga, 2008-2013, 8 kötet.
Tasogare Otome x Amnesia SPECIAL, 1 rész, 2012




Noragami



Noragami
Év: 2014 
Hossz: 12 rész
Műfaj: akció, dráma, kaland, shounen, vígjáték

Egy AMV-ben leltem rá eme csodás remekműre. Ahogy kiderítettem a szereplő nevét, majd az anime címét, el is kezdtem. 
2 délutánomat rááldoztam, de megérte! Valami elképesztő egy anime! :D
A történet főszereplője egy volt hadisten, Yato, akinek legfőbb célja, hogy senki ne felejtse el. Mivel nincs háború, ezért szépen lassan a feledés homályába veszne, így az imádságokat "begyűjtve" minden elkapott démonért kap egy kis aprópénzt. Szentélyt akar magának építeni, hogy az emberek újra felfigyeljenek rá. De mivel jelenleg nincs otthona, a fegyverei szépen elhagyják, míg rá nem talál egy fiúra. Yukine egy nagyon erős fegyver, s először nagyon nem szívleli Yato-t, akinek esze ágában sincs Yukine-t elengedni.
Ám mint az animék többségébe, ide is kell egy lány, aki után epekedhet a főszereplő fiú. Ez a lány lesz Hiyori, aki egy baleset miatt megismeri Yato-t...

Történet: 10/10
Grafika: egyszerűen imádtam*-* 10/10 

Kapcsolódó művek:
Noragami OVA, 2 rész, 2014.
Noragami manga, 2010-napjainkig.





Attack on Titan


Attack on titan:
Év: 2013
Hossz: 25 rész
Műfaj: akció, dráma, fantasy, horror, kaland, misztikus, shounen, tragédia

Te jó ég! Ez az anime valami elképesztő volt *-*
De olyan nehezen álltam neki... minden animés oldal második képén ezek a szereplők voltak. Komolyan tudtam a szereplők neveit, mielőtt megnéztem volna.:'D És 2 napja rászántam magam arra, hogy megnézzem. Este 11-kor nekiláttam az első résznek. És hát még akkor eljutottam az ötödikig. :'D Konkrétan a rabja lettem *q* Tegnap fejeztem be, és alig bírom elhinni, hogy milyen hülye vége lett. >< 


A történet egy olyan világról szól, ahol emberek és óriások élnek. Ezek az óriások semmi mást nem esznek, csak embereket, így ők 3 fallal vették körül területeiket. 50 méteres falak, hogy az óriások nem tudjanak átjutni rajta. Ám egy megjelenik egy kolosszális nagy óriás, aki lazán át tud nézni az 50 méteres fal felett...és berúgja a kaput. Az óriások beözönlenek, s hatalma vérengzésbe törnek ki. Itt jelennek meg a főszereplők: Eren, Mikasa és Armin. Mind gyerekek még. Mikasa elvesztette szüleit még régebben, Armin szülei a falon kívül voltak, Eren anyját a szemük láttára falja fel egy óriás... Eren ekkor elhatározza, hogy minden egyes óriást meg fog ölni, és megbosszulja anyja halálát. De mit is tehet egy kisgyerek ellenük?
Ahogy telik az idő, képzett "katonák" lesznek. Rengeteg harc van ebben a műben, olykor-olykor néhány rész mosolyt csal az arcunkra. Nagyon komoly részek is vannak benne, a néző teljesen bele tudja magát képzelni a helyzetbe. Egyszerűen nagyszerű! :D

Történet: 10/10* : egyszerűen imádtam. A szereplők jól ki voltak találva, mindenkinek megvolt a maga személyisége. Mindenkinek volt valami oka, ami miatt emellett az élet mellett döntött.
Grafika: 10/10: nagyon kidolgozott. Szerintem még nem láttam ilyen kidolgozott művet. Bár kicsit zavart néha hogy a szereplők körvonalai túl vastagok voltak, de egyébként nagyon profi lett.:D

Kapcsolódó művek:
Attack on titan movie 01: Crimson Bow and Arrow, 2014.
Attack on titan movie 02: Wings on Freedom, 2015.
Attack on titan Recap: Since that day, special, 1 rész, 2013.
Attack on Titan: Another Story of the 104th Trainee Squadm OVA, 2014.
Attack on Titan: Chibi Special, 9 rész, 2013-2014.
Attack on titan Ilse's Journal, OVA, 1 rész, 2013.
Attack on titan manga, 2009- napjainkig.






2014. június 28., szombat

Sukitte Ii Na Yo


Sukitte Ii Na Yo:
Év: 2012
Hossz: 13 rész
Műfaj: iskolai élet, romantikus, slice of life, shoujo

Mivel én fantasy rajongó vagyok, megveszek az olyan könyvekért, filmekért, animékért és mangákért. Ezért is furcsa, hogy imádtam ezt a történetet. 
Ez egy teljesen átlagos középiskolai történet. 
Tachibana Mei egy átlagos lány- leszámítva, hogy nem barátkozik senkivel. Nincs egy barátja sem, ami a múltba vezethető vissza. Szótlan, mindent eltűr, nem beszél senkivel. Ám egy nap összehozza a sors Yamato-val, aki első pillantásra- pontosabban érintkezésre- beleszeret a lányba. Mei eleinte hűvösen kezeli a helyzetet, nyűgként tekint a fiúra, de mivel ez egy romantikus történet, várható a vége..:D Sok megpróbáltatáson át kell esniük, gondolok itt riválisokra. De vajon mi lesz a vége?:D
Talán azért ragadt a szívemhez ez a mű, mert én még talán szerencsétlenebb vagyok a szerelemben, mint Mei. És hát, talán kicsit fel is ismertem magam a lányban.:D

Grafika: imádtam. *-* 10/10
Történet: 10/10

Kapcsolódó művek:
Sukitte Ii Na Yo manga, 2008-napjainkig.
Sukitte Ii Na Yo OVA, 2013.

Pillanatképek:




Strike the blood



Strike the blood
Év: 2014
Hossz: 24 rész
Műfaj: akció, dráma, fantasy, mágia, vígjáték

Hmm.. Hmmmm.... Ez egy nehéz kérdés. Nem tudok mit hozzáfűzni. Egyszerűen nagyszerű. :D
Mint már írtam, utálom a vámpírokat. Mindenféle változatban... :D De ez az anime nem tudom miért, de megfogott. Talán mert nem mindennapi történet. Talán mert nem csak vámpír a főszereplő. Talán mert... nem tudom.:D
A történet főszereplője Akatsuki Kojou, aki átlagos középiskolás fiú volt. Iskolába járt, haverokkal szórakozott, sportolt... ám egy nap Ős lett belőle. Ami nem kis dologgal ruházta fel: nemcsak a negyedik Ős lett, de még vámpír is! 

Japánban létezik egy mesterséges sziget, ahol a vámpírok, és félig állat félig ember lényeg élnek. Mivel a Negyedik Ős megjelenése hatalmas aggodalmat keltett, Himeragi Yukina kapta azt a csodálatos feladatot, hogy legyen Kojou megfigyelője. (csak nekem jut eszembe a magyar Kojo? :'D)
Nem mindennapi történet, rengeteg humorral, a fiúknak kedvező jelenetekkel. 
És mint általában, a főszereplő srácba zúg bele az összes lány - akik valljuk be, nem csúnyák..:D Szóval ajánlom mind fiúknak, mind a lányoknak.:D
(Egyébként ha már választani kellett, én inkább Yaze-t választottam volna :P)


Grafika: 10/10* hibátlan. Mindenre odafigyeltek, rendesen ki volt dolgozva. Le a kalappal.:D
Történet: 9/10: azért adok csak 9 pontot, mert észrevettem pár hasonlóságot egy-két animével... De ezt majd egy másik menüpontban..:D

Kapcsolódó művek:
Strike the blood OVA, 2014.
Strike the blood manga, 2013- napjainkig.

Pillanatfotók: